Get Adobe Flash player

Keresés

Webkamera


Kapcsolatok

Bugaszegi horgásztó
Cornus Kert

Vinter-Tech Kft.

Nyitólap

Bemutatkozás

1990 januárjában még nem is gondoltuk, hogy frissen alakult családi vállalkozásunk mára kizárólag a horgászok szolgálatában áll, hiszen, amikor Isaszegen megnyitottuk az első boltunkat, az lakásfelszereléssel és kulcsmásolással is foglalkozott. bolt

1993-ban Balatonlellén megnyitott az első „igazi” horgászboltunk, igaz még árultunk képeslapot és úszógumit is, de akkoriban még erről „szólt” a Balaton. 

Szolgáltatásainkat aztán bővítettük a Balatoni Nonprofit Zrt. horgászjegyeinek értékesítésével is, amelyben kiemelkedő partnerek lettünk. Ezen kívül  a Balatoni Regionális Horgászegyesület és a Lellei Horgászegyesület adminisztrációs munkájával, (igény szerint vizsgáztatással) szeretnénk könnyíteni a pecások hivatalos ügyeinek egyhelyben való intézését.

Üzletünk, alapítása óta persze több átalakításon, bővítésen és korszerűsítésen ment keresztül és weboldalunkkal is törekszünk arra, hogy Önök elégedettek legyenek és bizalommal forduljanak hozzánk, akkor is ha kezdőhorgászok és akkor is ha már a halfogás nagymesterei.

Nyitvatartásunk rugalmasan igazodik az emberek igényeihez télen és nyáron is, talán ezért is tartozunk a déli parton a legkedveltebb és legkeresettebb boltok közé.

A horgászcikkjavítás,  botösszeszerelés, szakmai konzultáció és tanácsadás is a feladatainkhoz tartozik, ezért hívjanak és keressenk bátran minket, ha felmerülő kérésük vagy kérdésük van!

Egész évben törzsvásárlói és egyéb akciók várják vásárlóinkat!

Idén (2011) először rendeztük meg a Vándorkupa horgészversenyt is, amit 2012-ben is folytatni szeretnénk! Találkozunk ott is, látogassanak el a boltjainkba is!

boltbelso

VÁRJUK ÖNÖKET SOK SZERETETTEL!

Időjárás

Felhőkép
Hőtérkép
Széltérkép
Időjárás előrejelzés
Forrás: Időkép